Gyorsan bepakoltam a bőröndömbe, hogy időben el tudjak indulni. Ma este Broken Hills lesz az otthonom, mert oda kell költöznöm. Miért? Nem tudom. Hajt valami. De egyébként ott lakik a nagynéném és mivel a szüleim meghaltak egy rejtélyes balesetben így oda kell költöznöm. Suliba nem járok mivel már nagykorú vagyok és a gimit is kijártam. Szerencsére. Este elindultunk a bátyámmal Matt-el. Még utoljára pillantottam a régi házunkra amihez milliónyi emlék fűz. De mindegy is. Beültünk az autóba és elindultunk. Az út kb. három óráig tartott.
-Hé álomszuszék itt vagyunk.-fésülte át a hajamat Matt
-Értettem. Akkor menjünk.-mondtam de mielőtt kiszállhattam volna megfogta a karomat és visszarántott az anyósülésre. A szemeiben félelem tükröződött.
-Mi a baj?-kérdeztem
-Hát tudod én nem mehetek veled. Sajnálom.-mondta és megölelt.-Remélem megérted pöttöm.-mondta azaz hozzátette
-Tudod, hogy ki a pöttöm. ami a lábaid között van esetleg.-nevettem el magamat
-Tudod ez nem vicces. És nagyon kedves volt tőled.-mondta gúnyosan majd kiszálltam és pont a nagynéném házánál tett ki. Szép rendezett volt ahogy a nagynénémtől elvártam. Mindenhol virágok voltak. Oda vagyok a virágokért. Kiskoromban is mindíg itt voltam és szagolgattam a növényeket.
-Na akkor menjünk be.-sóhajtottam majd bekopogtattam
-Mindjárt megyek.-szűrődött ki a néném hangja és amint kinyitotta nagyon megörült.
-Szia pöttöm. Hogy vagy édesem?-kérdezte majd megölelt
-Minden rendben van. És veled? Mesélj mit csináltál eddig?-kérdeztem izgatottan mert itt soha nem unatkozok. Mindig van valami vagy a nénémnél vagy a városban. A nevemet még el sem mondtam én butus! Én Elena Sunshine vagyok 20 éves. Inkább csak ennyit mesélek el, és ennyi is elég úgy gondolom.
-Gyere be. Sütöttem sütit az érkezésed alkalmából.-mosolygott majd behívott és rögtön az asztalhoz ültetett. Kuglóf.hmmm....nyami. Miután megettem a részemet felvittem a bőröndöket és letettem az ágyam mellé. Hirtelen olyan érzésem támadt mint ha valaki figyelt volna. Krákogó hangot hallottam.Amint az ablakra néztem megláttam egy fekete hollót. Nem félek az ilyen madaraktól de ez még engem is megrémisztett. Gyorsan felkaptam egy párnát és oda suhintottam vele de berepült a szobámba. Gyorsan beszaladtam a fürdőszobába és becsuktam magam mögött az ajtót. Lihegve fújtam ki a levegőt és próbáltam visszatérni a sokkból. Ha már itt vagyok lezuhanyzok és még szerencse, hogy a pizsamámat itt felejtettem. Amint megtörülköztem felvettem egy hálóinget és kimerészkedtem a szobámba. Még mindíg ott volt. Nem törüdtem vele csak befeküdtem és elaludtam de annyira, hogy még a villanyt sem kapcsoltam le.
Damon Szemszöge
Hmmmm....elég szép ez az Elena. Még szerencse, hogy a hollómnak köszönhetően mindent látok és hallok. Nagyon finom falat lehet. Most még nem akarom bántani őt de sok lépés után kiszívom a vérét.
-Hé tesó. Min gondolkozol annyira?-kérdezte az öcsém
-Ez nem rád tartozik. Törődj a magad dolgával.-vágtam hozzá majd elment. Szerintem megsértődött rám. Mindig ez van. Na mindegy. Eldöntöttem, hogy egy kicsit meglátogatom őt. Gyorsan vettem a lépteimet majd egyszerűen felugrottam az erkélyre. Innen már be is tudtam menni a szobájába. Nem kapcsolta le a villanyt se. Amint beléptem megéreztem az enyhén narancsos tusfürdő illatát. Körülnéztem a szobájában. Minden rendezett volt. Képek lógtak le a falról. Minden olyan meghitt volt. Ahogy ránéztem ,mint ha nem csak egy ennivaló lenne. Nem is tudom, ilyet még nem éreztem. Soha. Lehet, hogy képzelődöm vagy tényleg lehet olyan hogy első látásra beleszeretsz valakibe. Érdekes....... Mindegy odamentem és leültem az ágyára. Fürkésztem az arcát. Hosszú szempillái és telt ajkai kifogástalanok voltak, akár egy tündérmesében. Csak ez nem egy happy end-el végződő történet. Ez a valóság ahol nap mint nap embereket kell ölnöm az öcsémmel együtt, hogy életben maradjunk. Éppen arra felé fordult amerre én ültem. A hajához nem mertem nyúlni mert mi lett volna akkor ha felébred és el kezd sikongatni. Nem akartam ellene semmit sem használni de ha muszáj akkor megteszem. Akár az ő biztonsága érdekében is. Egyszerre csak átkarolta a lábaimat és a fejét a combomra helyezte. Nem kicsit megijedtem. Félénkén de hozzányúltam a hajához és elkezdtem simogatni. Ahogy az várható volt. Nagyon puha és fényes volt. Engem elvarázsolt. Nem tudom, hogy mi lesz ez után.
-Mi....történt?-kérdezte hirtelen majd felkelt. Már épp sikítani akart amikor belenézett a szemembe. Ez nagy hiba volt, főleg neki.
-Nem láttál semmi. Ez csak egy álom. Most is álmodsz. Csukd be a szemedet és aludj tovább.-mondtam egyenesen a szemébe nézve és elengedett majd visszafeküdt és el is aludt. Ez meleg helyzet volt. Ki tudja, talán egyszer a sors ís úgy akarja, hogy az életben együtt legyünk. De ez nagyon nem biztos.
Tudom, hogy egy kicsit rövid lett de nagyon fáradt voltam. Remélem ez nem baj. Lesz ennél jobb is. Higgyétek el nekem. Tehát ez az első része. Remélem tetszik. XOXO

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése